8. Fejezet

                                                          Egy nagyon rossz ötlet




Ott ültünk ölelkezve,a borult égbolt alatt.A heteket nem is számolom,de bizony már legalább két hete itt vagyok,az új családommal.Vagy ideiglenes? Ebbe még bele sem gondoltam.
-Tudod, én nem hittem,hogy van szerelem első látásra.Most már tudom,hogy tévedtem.
-Én mindig is tudtam,hogy van.A dobbanás miatt.-heherészett.
-Kérdezhetek valamit?-mondtam szégyenkezve. Nem tudtam,hogy a kérdést amit felteszek,hogy reagálja,lehet,hogy nem illik egy vámpírtól ilyet kérdezni.
-Nem tudom illik-e kérdezni ilyet egy vámpírtól-megismételve gondolatomat,rátértem a lényegre-
Hány éves vagy?
-1857.06.24-én változtatott át Jasson.Tizenkilenc évesen.Egy rablás kellős közepébe csöppentem,és próbáltam megmenteni a nyomorult életét egy fiúnak,akiről közben kiderült,hogy vámpír,természetesen nem Jassonről beszélek.Őt tisztelem,és apámként tekintek rá.De arra a mocskos gazemberre.....
-Miért haragszol rá ennyire,mit tett?-most már nem ölelkeztünk,tartottuk a távolságot.Fel keltette érdeklődésemet,a téma.
-Itt az a kérdés,hogy mit nem tett.-fájdalmasan beszélt-tudod Amelia,nem haltam  volna meg.Épp a boltban voltunk amikor egy rabló jött be,az a nyomorult alig volt tizenhat,kötelességemnek éreztem megmenteni.A fiú szólt a rablónak,hogy tűnjön ki,mert nagyon megbánja,és ,hogy a boltoshoz hozzá ne merjen nyúlni stb.
Én azt hittem,hogy rokona a boltos,vagy kedveli szimplán.Kiderült,hogy a boltos lett volna az uzsonnája.
A lényeg az,hogy a rabló lőtt,én meg odaugrottam,mint az akció filmekben. Engem talált el a három golyó.A rabló a pénzel elmenekült.
Életben voltam,könyörögtem,hogy hívjon orvost,de ő fogta a boltost,és megölte,gúnyosan vigyorogva rám nézett ,majd elszáguldott. Utána Jasson,az utolsó szívdobbanásomkor érkezett,és tudta mi történt,olvasott a gondolataimban.Hősként tekintett rám,hogy megakartam menteni azt....És a szervezetembe juttatta a mérget.Napokig kínlódtam,aztán magamhoz tértem.Jasson elmondta az elméletét,miszerint állatokon is megtudunk élni.Ariana is sok mindenben segített.
-Egy valamit nem értek.Ha ott feküdtél véresen,hogy hogy nem téged ölt meg az a vámpír?Nem kívánta a véred?-hanga megint elkomolyodott,  majd válaszólt buta kérdésemre.
-Később pont ezen töprengtem. Lehet,hogy csak a jó szándékom miatt,hogy próbáltam megmenteni.Az is lehet,hogy nem tetszett a vérem,ami elég furcsa elmélet,nem de?-vigyorodott el.
Bólintottam.Olyan fájdalmasan emlékezett vissza mindezekre. Fájt neki.Nehéz lehetett feldolgozni,ezt a traumát.Időbe telhetett.Oda bújtam hozzá.
-Bemegyünk a városba?-kérdeztem.
-Szeretnél?
-Nem igazán.
-Én sem.-a kérdés eldőlt.
-Akkor ne menjünk-mosolyogtam.
 Elindultunk haza.valami keringett a fejembe,amit úgy éreztem,hogy muszáj megkérdeznem.
-Akkor mi most összetartozunk örökre  amíg csak élek ugye?- Arca rémült lett,biztosan még nem gondolt arra,hogy én egyszer meghalok.Majd aggódva,és kissé félve válaszolt.
-Hát persze,hogy kérdezhetsz ilyet?Ha te azt akarod,akkor természetesen igen.Örökké.Amíg csak élsz-mondta oda bánatosan.
Amikor hazaértünk én felmentem a szobámba,Damon lent maradt Jassonnel beszélgetni. Már megint kísértésbe estem,hogy hallgatózzam,mert éreztem,hogy arról lesz szó,hogy egyszer meghalok.Az érzésem beigazolódott.
-Jasson-mondta alig hallhatóan.-Egyszer bekövetkezik az amire nem számítottam,úgy értem nem gondoltam rá,hogy Amelia egyszer...egyszer itt hagy engem!
-Ez természetes Damon, maximum száz éves koráig élnek az emberek bár ez is nagyon nagyon ritka.
-Én annyira szeretem őt,nem tudok nélküle élni.Jasson szeretnék jó előre kérni valamit.Ha,ha Amelia....oly nehéz kimondanom a fenébe is!
Ha Amelia meghal,ölj meg engem is!Rendben?Tudom,hogy még szerencsére odébb van,de én nélküle,semmi vagyok.
-Damon,nem tudom,hogy teljesíteni tudom-e a kérésedet.Egy apa nem öli meg a fiát!-
Uram isten! Nem hagyhatom,nem és nem.Nem öletheti meg magát csak azért,mert szeret!Ez butaság,van még jó hetven évem,és lehet ,hgy még több is,de én azt szeretném,hogy ha ő utána is élne!Le kell mennem.
-Damon,Jasson-ordítottam-Hogy kérhetsz ilyet?Még,hogy megölesd magát,merő ostobaságból?Nem,nem ezt te sem gondolod komolyan!
-Amelia,te nem tudod mit éreztem amikor az autóban kiejtetted,hogy "amíg csak élek". Te nélküled olyan vagyok mint a növények víz nélkül ,elszáradnak.-nem hallgattam tovább,felfutottam a szobámba.
Utánam jött,kopogott az ajtón.
-Tűnj el! Addig látni sem akarlak,amíg,ezt az ostobaságot ki nem vered a fejedből,érted?Addig pedig szia!-hüppögtem.Éreztem,hogy szavaim tőr ként vágnak belé.Elment.Szavaim fájtak neki,de talán értem kiveri a fejéből ezt a hülyeséget.
Nem is tudom,hogy gondolhatja ezt.
Nyugalom Amelia,megfogja gondolni magát.
Volt itt  egy másik probléma is: hogy fogunk találkozni,ha haza utazom?Ez az utolsó évem. Végül is,nem is lenne muszáj haza mennem. Ha betöltöm a tizennyolcat,ott lakom ahol akarok.Anyuék,úgy sem gátolnának meg benne,nem hiányzom nekik.Nem is telefonálnak.Viszont a barátaim.A barátaim hiányoznak már most is.Főleg Via.A meghitt beszélgetéseink,amikor megkérdezte,hogy ő marad e a legjobb barátnőm.Szívszorító volt. Amikor ma reggel is beszéltem velük,annyira átjárt a honvágy. De itt is otthon éreztem magam.Az otthon nyugalmát érzem,jobban mint az igazi otthonomban.Jasson és Ariana többet foglakozik,aggódik értem mint az igazi szüleim. Azt mindig is tudtam,hogy csak a nagyi miatt születtem meg.Ha ő annak idején,nem fenyegeti meg anyut,akkor sehol sem lennék.Véletlen baba voltam.Nem akartak.De a nagyi szeretett.És rávette apát,hogy szeressenek.Egy darabig így is volt,de miután nagyi meghalt,én csupán egy semmi voltam.Nem beszélgetnek velem,semmi.Amikor a nagyi elhagyott,úgy éreztem,hogy az édesanyámat vesztettem el. Ő nevelt fel,ő tanított arra,hogy kiálljak a céljaimért.De már ő nincs.Sajnos.
Aztán hirtelen kopogtak,és valaki olyan lépett be az ajtómon akire semmi kép sem számítottam.
Bree.