17. Fejezet

                                                               Szülői látogatás




-Apa,anya! Hát ti meg mit kerestek itt?-kérdeztem meglepődve,szüleim láttán.
-Egy csomó figyelmeztetést kaptunk,mivel nem jársz iskolába Amelia!-mondta szigorúan apa.Istenem az iskola!Teljesen megfeledkeztünk róla.
-Amelia beteg lett,súlyos tüdőgyulladást kapott.Lábadozik.Én orvos vagyok,ezért is itthon van,nem pedig kórházban . -Jasson nem szeret hazudni,pedig irtó  jól csinálja.
-Értem,de miért nem figyelmeztették az iskolát?
-Elfeledkeztünk róla. Jasson Owletter vagyok!-mutatkozott be Jasson.
-John McWayer. -szépen lassan mindenki bemutatkozott.Aztán anya rákérdezett az általam tartott babára.Ariana is jól hazudik,mind kiderült.
-Ó igen,ő a mi kicsi Amandánk.  A legkisebb gyermekünk Jassonnel. Nem rég született.
-Szép baba.-mondta anya.
Vajon elmondjam,hogy Damonnel együtt vagyunk? Majd azt is meg kell magyaráznom,hogy miért nem megyek haza . Végül is azt már kitaláltam. Egyszerű: ez az  utolsó évem a gimiben,és itt találtam Tacomában egy jó kis egyetemet.  
-Na mi megyünk is,a gép vár. Valóban sápadt vagy,és elég furcsa Amelia.Pihenj. Szia Kicsim!
-Sziasztok.
Ez nagyon jó,nem is öleltek meg,se puszi se pá.Csupán a figyelmeztetések miatt ugrottak le a magán gépükkel,mert nem akarták feleslegesen szórni a pénzt.Mintha eddig nem azt csinálták volna....
Felszaladtam a szobámba.Befeküdtem az ágyba,és sírtam. Vagy is csak hüppögtem,mert könny az nem jött a szememből. Ennyire nem számítok nekik? Ennyire nem szeretnek még most sem?
Miért érdemlem én ezt? Damon belépett egy szál törölközőbe,most fürdött.
-Valami baj van?-kérdezte ijedten.
-Nincs,semmi baj.-hazudtam.
-Látom rajtad Cica. Mi a baj?
-Anyáék. Rám se hederítettek csak a pénz érdekelte őket. Mint mindig. -próbáltam  egy hamis mosolyt csalni az arcomra.
-Nem érdemelnek meg Téged! Ne törődj velük. Van egy szerető családod,mi. Csak ez számít.
-Tudod mit?Igazad van. Van egy új,szerető családom. Ez számít!
-Nincs kedved  együtt zuhanyozni?-kérdezte csábítóan.
-De hisz te már lezuhanyoztál!
-Mit számít az?-felkapott és bevitt a zuhanyzóba,letépte a ruhámat rólam. Aztán elkezdett csókolgatni,és megeresztette a vizet.
Miután végeztünk a "fürdéssel",meztelenül befeküdtünk az ágyba.
-Annyira,de annyira szeretlek!-mondtam hálálkodva,amiért felvidított.
-Én is,nagyon. -ráfeküdtem a mellhasára .A hajamat simogatta. Lábaimat dereka közé fontam. Felnyögött. Számról,szája melleimre vándorolt.Aztán vissza a számra. Aztán én is nyögtem,amit kicsit hangosnak is találtam.Bree biztosan kacarászik...
-Vá..várj.-ziháltam.- Az ágyra..az ágyra vigyázni kellene.Ez már a harmadik.
-Igazad van-kiabálta,és lehúzott a földre. Damon egyre hevesebben nyögött,ahogy én is......
                                           ***********
-Mondtam már,hogy beleférne még egy....?-kérdezte nevetve.Rajta feküdtem.
-Elégedj meg ennyivel!-nevettem vissza rá.
-Olyan hosszú az éjszaka.  Nem sétálunk egyet ? Esetleg eszünk is?
-Ez egy randevú Mr. Owletter?
-Az is lehet Ms.  Owletter!-kacarászott.
Felöltöztünk,és lementünk.Damon szólt Arianának,hogy elmegyünk.
Hosszasan sétálva,találtunk  egy szarvascsordát . Jól belakmároztunk. Bár a puma jobb.
Az erdő közepén megálltam.
-Emlékszel mit mondtál az előbb ,a házban?
-Mit?
-Hogy beleférne még egy.-vigyorogtam.
-Aha,már emlékszem.Itt?
-Miért ne?!
Lehúzott a földre. Ahogy vetkőztetett sikítást hallottunk a házból.
-Damon!
-Hallom,gyere menjünk!
Elkezdtünk rohanni. Közben öltöztünk.
Amikor berohantunk a házba nem láttunk sehol senkit sem.
Felrohantunk az emeletre.
-A gyerekszoba!-ordítottam kétségbeesve .
Befutottunk és ott állt mindenki.
Egy plussz fővel.
-Daniel!-morgott Damon.