26.Fejezet

                                                                     Szökés





-Honnan ismered?-kérdeztem.
-Ő a testvérem volt, Samantha. Régen meghalt,még mielőtt vámpír lettem.
-Sajnálom,hogy pont az ő testét kaptam...-nem tudom,hogy ilyenkor mit kell,vagy illik mondani.
-Nem tehetsz róla,ez csak egy test.Csupán furcsa újra látni kétszáz év után.
-Értem.
Az este  további részénél,nem szóltunk egymáshoz. Szerettünk együtt vacsorázni,rendszerint vagy az asztalhoz ültünk egy pohár vérrel,vagy pedig együtt vadásztunk.  Furcsa volt,hogy nem kívántam a vért. Viszont ha  újra vámpír leszek,bepótlom a lemaradást.
Damonön kívül,senki sem tudta ,hogy mi történt a sikátorban,nem mondta el senkinek sem.
Jobb így. Bár nem tudom elfelejteni,hogy megöltem őt.
-Mire gondolsz?-kérdezte Damon,akivel épp az ágyon feküdtünk.
-Arra,hogy megöltem egy embert.
-Amelia,mondtam már vagy ezerszer,hogy,ha nem tetted volna meg,tőlem rosszabbat kapott volna,sokkal rosszabbat.....
-Nem furcsa,hogy egy ismeretlen testhez beszélsz?
-De,furcsa.
-Gondoltam.
-Mandy biztosan jól szórakozik Soniáékkal.
-Biztosan,csak hiányzik.Olyan hihetetlen,hogy ilyen gyorsan nő!
-Mondtam,hogy nem sokára vezethet..-dünnyögött magában.
Megakart csókolni.
-Bocsáss meg elfelejtettem.
-Nem amiatt amit az az ember tett,egyszerűen csak nem szeretném ebben a testben,érted?
Bólogatott.Nem mintha nem kívántam volna őrjítően,de ebben a testben nem volt kedvem semmihez.
Megfogta a kezem,mint a szégyenlős tinik! Elmosolyodtam magam.
-Mi az?
-Olyan édes vagy!
-Ezt sem hallottam még.-mosolygott.-Meddig is marad Soniáéknál Mandy?
-Két hétig,azt mondta,hogy kipróbálja a nyaralást,és különben is jobb,hogy nem lát ebben a testben túl sokszor.
-Értem.Neked nincs kedved iskolába járni?
-Jézus!Az iskola,teljesen megfeledkeztem róla.
-Ne aggódj,nem kell bejárnod.  Hivatalosan is kiiratkoztál  a New York-i sulidból is,és innen is. Ariana mindent elintézett.
-Hamisított?
-Is. Végül is betöltötted a tizennyolcat,és saját akaratodból is kiiratkozhattál volna,a szüleid bele egyezése nélkül,Ariana csak a papírokat töltötte ki helyetted,na és Via helyett is.Ő is a családhoz tartozik.
Bizony Viáról teljesen megfeledkeztem.Volt az az elméletem a bálkor,hogy ő a barátnőm és nem akarom elveszíteni.Ez igaz volt,de már nem éreztem azt a köteléket,barátságot közöttünk mint régen.
A viccei többé már nem voltak mulatságosak.
A beszélgetései többé már nem voltak  meghittek.
Valami volt,ami elrontotta ezt az egész barátságot.
Egy nő,és egy férfi összeházasodnak. Az arcukat nem látom. A férfi megakarja kérni a nőt.
-Amelia,jól vagy?
-Igen,csak egy látomásom volt.

-Sejtem,hogy mi.Akkor jobb ha megkérdezem.
-Még is mit?-ott volt a szemem előtt minden,még sem jöttem rá,hogy mit akar kérdezni.
-Amelia, leszel a feleségem?
Megdöbbentem,végül is a nevét már felvettem amióta megszületett Amanda.Letérdelt,mint régen szokták az úriemberek.
-Igen,igen leszek a feleséged!-az ujjamra húzott egy ezüst gyűrűt,mely tele volt kövekkel.
Felkapott.Amikor felemelt,a testem megrázkódott,bőröm megfeszült,torkom égett. Vissza nyertem a külsőmet.
-Újra a régi vagy!
-Igen,örülök. Akkor ezt láttam,egy esküvőt,és a szándékot  a férfiben,hogy megkérje a nő kezét. Hihetetlenül szép esküvőnk lesz,ahogy láttam!-vigyorogtam.
-Abban biztos voltam.  Gyere,biztosan éhes vagy!-kirántott az ablakon. Elég nehezen szoktam meg,hogy rengetegszer ablakon át közlekedünk.
A "vacsora" kellemes volt,az  étlapon puma szerepelt.
A gyűrű csodálatos volt,amit Damonnek legalább ezerszer elmondtam. Kifinomult  ízlése van.
Egész éjjel Mandyről beszéltem,hogy milyen gyönyörű koszorúslány lesz belőle.
Olyan hamar hajnalodott,aztán már reggel is lett.
-Mit csináljunk ma?
-Mit szeretnél?-Damon kérdésére ,kérdéssel válaszoltam.
-Amit te!-aztán enyhén mérgesen hunyorított.
-Mi van? -kérdeztem gyorsan.
-Semmi. Most le kell mennem.
Nem firtattam tovább ,ismertem már annyira,hogy tudtam,úgy sem fogja elárulni.
Újra egy látomásom támadt.
Natalie, és megváltoztatja a szándékát,nem Mandy kell neki.  Valaki mást akar. Valaki mást,aki én vagyok!
Leszágúldtam,miután látomásom eltűnt.
-Damon,Natalie-nak nem Mandy kell,hanem én!
-Ezért hívott le Jasson is, mivel hallja Natalie gondolatait.
-Tehát itt van a közelben!-ez inkább megállapítás volt,mint kérdés.
-Igen.-válaszolta. -Most azonnal gyere velem!-ordította.
-Még is hova?
-El innen. Nem hagyom,hogy egy újjal is hozzád nyúljon,azt semmi kép sem!
Megragadta a karom,és rettentő sebességgel elszáguldott velem,olyan gyors volt,mindenkinél gyorsabb.
Hirtelen megtorpant.
-Hova megyünk?
-Biztonságos helyre.
-Bővebben?-választ nem adott,helyette újra rohantunk.
Nem hiszem el,hogy menekülünk,Natalie a múltkor sem bántott,akkor meg most miért gondolta meg magát?
Én kellek neki?Hát,még mindig jobb,mintha Mandyt akarná.
Futtában,Damon füléhez hajoltam.
-Áll meg!Most azonnal állj meg!
-Mi a baj Amelia?
-Rosszul,rosszul vagyok!
-Uram isten,mid fáj?
-Mindenem,a szemem főkép,és  a hátam.-mélyen a szemébe néztem,amikor államnál fogva felhajtotta a fejemet.
-Szent isten!-kiáltotta.Még szerencse,hogy a zsebembe mindig tartok egy kis tükröt.Belenéztem, és a szemem sárga volt,és a pupillám olyan mint egy macskáé.