15. Fejezet

                                                                   Via,Via,Via



-Damon! Látomásom volt!
-Mi volt az?-kérdezte ijedten .   
-Egy kislányt elakart rabolni egy vörös hajú nő.
-Natalie...-morgott.
Damon kiment a szobából. Olyan rossz volt,hogy  infúzióhoz voltam kötve. Nem járkálhattam,csak feküdtem,vagy jó esetben ültem egész nap.
Hétről hétre nagyobb lett a pocakom.
Végül is amikor  legalább hat hónapos lett a baba,elmehettem vadászni.
-Veled megyek,a nagy hasadtól még a kaját sem látod meg!-nevetett Damon.
-Rendben.
Olyan fura érzés volt ekkora hassal mozogni. Damon sokszor elkapott amikor már már elesni kívántam. Futni természetesen nem tudtam.
-Látod, ott?-mutatott egy puma felé.
-Az nekünk elég lesz,de neked?
-Én már tegnap ettem.
-Oké.-aztán nekiugrott és megfogta nekünk.Meleg,mámorító vére volt. Hiába szegény Anne,Jasson és a többiek az elmúlt hetekben igyekeztek melegen tartani a nekem "csapolt" vért,de nem sikerült nekik soha.
Végre ez a finom vér.
-Ez finom volt-töröltem meg a számat. Felhajtottam a pólómat.-Neked is ízlett mi?Bárcsak ne sütne a nap,bemehetnénk venni babaruhákat. -amint kimondtam  megszólalt Damon.
-Nézd-mutatott a hasamra,a hasamon egy kicsi kéz kivehetően  látszott. Aztán forgott egy kicsit a kéz,majd elborult az idő.
-Láttad?-motyogtam Damonnek.
-Igen-mosolygott-Van képessége a Picinek is!
-Igen,de még milyen képessége.-megsimogattam.
Aztán megpillantottunk Damonnel egy vörös hajú lányt. Azonnal tudtam,hogy ki ő. Via.
-Amelia,egy karó áll ki a hasából!-a seb csupa vér,de még hallottam ahogy ver a szíve. Önkéntelenül beleharaptam.Hallottam,ahogy Damon kiabál,de nem érdekelt. A vérre koncentráltam.Via vérére.Aztán Damon elhúzott.  Via teste megvonaglott. Tudtam mit  tettem:vámpírrá változtattam Viát. Nem szándékosan,de legalább megmentettem. Igaz,ha Damon nem húz el én öltem volna meg.Ebbe belegondolni is szörnyű volt.
-Jajj Istenem,mit tettem Damon?
-Megmentetted,de meg is ölted. A vámpíroknak nincs lelkük,nem élnek.
-Bocsáss meg Via!-mondtam alig halhatóan .
- Gyere,vigyük haza Viát.
-Jól van.-elindultunk haza.Istenem mit tettem? Via utált minket,amióta megtudta,hogy vámpírok vagyunk,vagyis   addig amíg Jasson el nem feletette vele. Utálni fog,de magát még jobban.
Damon lefektette a kanapéra,vajon én is ennyit rángatóztam?
Aztán egy cetlit találtam az ágyamon amikor felmentem.
Ez állt rajta:

                     Ő még benned  lakozik,hozzád tartozik,
                      De eljő a dicső élj ,amikor közénk való lesz.
                      Amikor hozzám tartozik!
                              Eljő a dicső élj!
                         A homokóra pereg,
                           Az idő lejár,és megszületik.
                             Elfog porladni,mint egy darabka föld.
                         Eljő az élj,és  a fattyúnak vége lesz,ahogy a rózsa elhervad,
                  Úgy hal meg majd Ő is! Ne feledd! Újjá éled új lélekkel!

-Damon!!!!-ordítottam hosszan,zokogva.
-Am mi a baj?futott fel ijedten. Aztán a kezébe nyomtam a cetlit. Ledermedt. Hosszú percekig nem szólalt meg,nem is mozdult,csak állt maga elé nézve.
Aztán hirtelen vámpír sebességgel leszáguldott.
Lementem én is "pocak sebességemmel".
Via szenvedett. Úgy mint én annak idején.
Damon a többiekkel beszélt.
Tanácskoztak.
Aztán hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem.
-A csudába Jasson nem raktuk vissza az infúzióját!-mondta Damon.
Mi Jassonnel kishíján egyszerre mondtuk a gondolatunkat.
-Elfojt a magzatvíz,szülni fog!