27.Fejezet

                                                            Versenyfutás az idővel





-Damon! Mi van velem?-mondtam kétségbe esve.
-Én,azt hiszem,hogy Natalie,megmérgezett!
-Mit csinált?Hogyan tudott megmérgezni?
-Csupán egy csepp is elég a bőrödre,és arkangyallá válsz örökre.Viszont van ellenszer amit megfogok találni,és nem lesz semmi baj,esküszöm! De nagyon kell sietnünk,hogy át ne alakulj,mert akkor már nincs vissza út.
Átölelt.Ölelése meleg volt.
-Nem lesz semmi baj Amelia,nem hagyom!
-Bízom benned!
-Gyere most mennünk kell,van egy ismerősöm akinek van ellenszere!
-Ő is vámpír,vagy arkangyal? Esetleg hallhatatlan? -viccelődtem.
-Nem,nem ő ember,még a háborúban ismertem meg,  őt is megmérgezte egy arkangyal,és akkor fedezte fel az ellenszert . Most mennünk kell,gyere!
-Én is tudok futni!
-Biztonságosabb ,ha én viszlek,mivel gyorsabb is vagyok,és lehet ,hogy az elmédet elborítja a méreg!-nem ellenkeztem,a karjaiba kapott.
Rengeteg erdőn átfutott velem.A szemem,hátam égett.Hirtelen Damon lefékezett.
-Jól vagy Cica? -kérdezte aggódva.
-Nem mondhatni,hogy jól,viszont azt sem mondhatni,hogy még élek,mert nem élek! Mondjuk úgy,hogy még magamnál vagyok.
-Rendben,akkor tovább. -és futott.
Megálltunk egy út mellett,és letett. Nem volt valami nagy forgalom,egy pár autó suhant el mellettünk.
-Oké  minden?
-Igen.
-Én téged komolyan mondom nem értelek!-mondta meglepetten.
-Miért?
-Mert most rosszul kellene lenned! Ne érts félre,nem akarom,hogy rosszul légy,de ez abnormális!
-Én már csak ilyen  abnormális vagyok!-nevettem. Megfogta a kezemet,úgy mentünk tovább.
 Egy kis faházhoz értünk,az út mellett állt.
Damon erős kezével bekopogott.
Aztán ajtót nyitott egy idős bácsi.
-Hm. Pontosan melyik háborúban is ismerted meg őt?-kérdeztem kételkedően.
-Hagyjuk.-kacagott.Olyan halkan beszéltünk,hogy emberi fül nem halhatta.
-Damon! Drága barátom!-üdvözölte egy kedves hang.
- Marzel! Milyen rég nem találkoztunk!-mosolygott Damon a bácsira.
-Jó napot!-köszöntem,mivel rólam úgy tűnt megfeledkeztek.
-Jó napot,Damon ő.... ő arkangyal!-aggódva fordult  Damonhez.
-Tudom,talán beengednél kérlek?Elmesélek mindent.
Marzel intett,hogy menjünk be,bár tőlem tartott egy kicsit.
-Tudod Marzell,ő a menyasszonyom, és már közülünk való.Van egy gyönyörű kislányunk is,akit Amelia vámpír testben szült meg,de még volt vér az ereiben.  Úgy hittük,hogy  Natalienak a kislány kell,de megváltoztatta tervét,miszerint Amelia kell neki és megmérgezte.
Marzel kifutott ,és egy kis üvegcsével jött vissza.
-Megengeded kedves?-és a kezemhez nyúlt,én bólogattam. Az üvegcséről levette a fedelét,és az üveget belemélyesztette a kezembe.Nem éreztem semmit.Damon figyelte a reakciómat.
-Jobban érzed magad?-kérdezte Marzel.
-Igen,köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Köszönjük Marzel! Tartozom neked!
-Ugyan ,dehogy tartozol te nekem! Még te mentetted meg az életemet utoljára,nem emlékszel?
-Hogy is felejthetném el!
Aztán nosztalgiáztak egy kicsit,Marzel kedves ember. Megegyeztünk,hogy eljön egyszer látogatóba,ha lecsillapodnak a kedélyek,és megnézi Mandyt.
Elbúcsúztunk,és az úton vissza indultunk.
-Jobban nézel ki! -jelentette ki.
-Köszönöm!-mosolyogtam
-Már a szemeid is a régiek. Bár te úgy is gyönyörű voltál!Marzel,adott még  ellenszert.
-Rendben,jó ha van a vámpírnál!
-Bizony jó!
-Damon,ha valami történne velem,remélem tudod,hogy szeretlek!
-Ilyet ne mondj!Nem fog semmi történni, nem hagyom!
Ráhagytam . Natalie,úgy sem fogja fel adni,tudom.
-Damon,ugye szeretsz?
-Hát még ilyen kérdést! Amelia,az agyadra ment valami? Hogy kérdezhetsz ilyet? Még szép,hogy szeretlek!
Nem veszed észre,hogy mennyire odáig vagyok érted?-kérdezte szemrehányóan.
-Értem .
-Ne haragudj,de tényleg nem értem,hogy hogyan kérdezhettél ilyet! Felejtsük el.
Némán sétáltunk egymás mellett.
-Nem is erre lakunk!
-Kimondta,hogy haza megyünk?-vigyorgott.
-Na és akkor még is hova?-felkapott és egy gyönyörű házba vitt,ami  egy gyönyörű, nagy ,kristály tiszta ,kék tóval volt körül véve.
Bementünk a házba,és ledöntött a kanapéra.
-Még mindig kételkedsz abban,hogy szeretlek? Hm.? Amelia hát elállt a szavad?-viccelődött.
-Nem is tudom... -megcsókolt,a pólómat levette. Aztán lekerült az övé,majd szép lassan az összes ruhadarab a földre .
-Na,még most is kételkedsz?
-Nem.-szűkszavúan ennyit mondtam.
Forró teste,az enyémre simult. Soha sem értettem,hogy egy vámpírnak,hogy lehet ilyen forró a este mint Damonnek. Fölém terpeszkedett.
Imádtam nézni az izmos felsőtestét,ő ilyenkor jót nevetett rajtam.
-Mi az Amelia?
-Nem találok szavakat.
-Mire is? Talán segíthetek!-rám feküdt óvatosan,és megcsókolt.
Két csók között gyorsan megszólaltam:-Kié ez a ház?
-Hát a miénk! Kié másé lenne?-nevetett.
 Nem szóltam,csak hagytam,hogy tovább,és tovább csókoljon.


                                                                       ********
-Natalie békén hagy bennünket valaha is? -kérdeztem reggel.
-Nem,amíg meg nem öljük.
-És mikor öljük meg?
-Te nem,Amelia,buta Amelia,te nem ölsz meg senkit,mert neked esne bajod!Majd mi többiek elintézzük őt,ha haza megyünk veled.
-Hm. Jobb,ha most ezen nem vitázunk,mert nekem más a véleményem...-motyogtam.-Na és mikor megyünk haza?
-Még ma.  Ne haragudj,de ma el kell intéznünk Nataliet. Ha dönthetnék,itt hagynálak,hogy biztonságban légy,de sajnos Natalie téged követ,és akkor nem jönne el hozzánk.
-De itt is tudna bántani! Na és mi van,hogy ha itt terem?Hisz bármely percben itt lehet,és bánthat téged!
-Várjunk csak!Te én miattam aggódsz? Hát neked valami komoly problémád van!-nevetett.-És már megint tévedsz! A ház vízzel van körülvéve,és az arkangyalok,nem mennek víz közelébe,valamiért írtóznak tőle,és árt nekik állítólag.
-Értem,de én akkor is aggódom érted!
-Ne tedd! Csak is magadért aggódhatsz! Mandy víz közelben van,tehát nem tudja bántani,minket meg,hát kétlem,hogy bántani tudna!-felkeltem az ágyból,felakartam öltözni.Zavarba ejtően nézett.
-Mi az?
-Gyönyörű vagy!
-Még,hogy én? Néztél manapság tükörbe?
-Egy férfi nem lehet gyönyörű.
Felkelt ő is,de megragadott,és vissza húzott az ágyba.
-Na mi van?Még sem megyünk el?
-Még nem,van még egy kis dolgunk!
-Az ágyban?
-Az ágyban.-ismételte meg.