24. Fejezet

                                                          Kiszolgáltatva







A vér. A vér ami kellett nekem. Egy egyszerű lány voltam,aki mindig mindentől megrémült,aki a légynek sem tudott volna ártani,és most nem vagyok más,mint egy gyilkos.
Ez a szemét,ez a szemét nem érdemelt mást,csak a halált. Ez jár neki,ha velem nem tette  meg amit akart,megtette volna mással,és lehet,hogy már meg is tette.
De nem nekem kellett volna megölnöm! Már nem vagyok tiszta. Bepiszkoltam lelkemet ennek a szemétnek a megölésével.
Lekuporodtam a falhoz,sírtam.
Gyilkos vagyok,egy gyilkos.  Aztán valaki,bekanyarodott a sikátorba.A test! A testet ha meglátja,akkor rájön,hogy mi vagyok.Gyorsan  magam mellé húztam.  Elment.Aki arra jött,elment. A zsebemhez kaptam,és volt benne gyufa. . A testet gyorsan meggyújtottam. Irtóztam a tűztől,ezért a fal túlsó végéhez siettem.Onnan figyeltem,ahogy elég.Nem akartam sajnálni,nem akartam,hogy fájjon nekem. Ő akart fájdalmat okozni nekem,én csak megvédtem magam....Nem ez nem védelem volt,hideg vérrel  öltem meg.
Elégett. Porrá lett.  Én öltem meg,csak erre tudtam gondolni.

                                                                  ***************
Alig vettem észre,hogy  eltelt pár nap.Depresszióba zuhantam.  Négy napig ott kuporogtam a fal mellett,nem mozdultam a hamvak mellől. Nem bírok felkelni. Mindenki megfog vetni,amiért gyilkos vagyok.
Rengetegen ,akik arra tévedtek ,megkérdezték,hogy segíthetnek e valamiben. Én egy választ adtam  mindenkinek: nem érdemlem meg a segítséget,köszönöm.
Ez volt az igazság.Ha tudnák,hogy gyilkos vagyok,nem akarnának  segíteni,és én tiszteletben tartom a tudatlanságukat.
Damon biztosan nem bocsájtana meg,megvetne.
Felkeltem,a hamvakat szétszórtam,hogy ne legyen feltűnő kupacban.
A ruhám,mindenem  piszkos volt.  Felszálltam egy buszra. A sok sok ember vére,olyan kísértő volt.Legszívesebben rájuk vetettem volna magam. Épp,hogy megállt a busz,kiugrottam belőle,ne hogy megöljek még több embert. Nem akartam senkivel sem találkozni.
Elegem van mindenből. Nem iszom soha többé vért.  Amandát majd felnevelik Damonék,ő is csak haragudna.
Nem akarom a mérges tekintetüket látni.  Észrevettem,hogy fekete ruhám,nem elég,hogy piszkos, rengeteg helyen elvan tépve.
Nem akartam arra gondolni,amikor az az ember tépte a ruhámat,arra meg főkép nem,hogy megöltem...
Lekuporodtam egy ház elé,és sírtam. Az emberek azt hitték ,hogy hajléktalan vagyok,aprót dobtak a kezembe.Gyorsan felhuppantam,és  elkezdtem futni a végtelenbe. Nem volt célom.
Valaki megragadta a kezem,egy nő.
Jessica volt az,és provokált. Mondtam neki,hogy hagyjon,mert  nagy baj lesz,de ő folytatta.
Megragadtam,és neki vágtam a falnak.Nagyot roppant,valamije .Eltört a keze,és két bordája,ahogy hallottam.
Rohantam tovább,ne hogy nagyobb kárt tegyek benne.
Egy elhagyatott buszmegállóban találtam magam.
Leültem.  Miért kellett   nekem elfogadni azt a hülye cserediákságot?
Maradtam volna otthon,és most élhetném a régi,szerény ,biztonságos kis életemet.
  Megeredt az eső.
Az esőben egy ismerős alakot láttam. Nem látott meg,ment előre szomorú,üres tekintettel.
Arrébb kúsztam,hogy ne vegyen észre.
Ahogy kúsztam,észrevett. Döbbenten állt,mintha  nem hinné el amit lát,és azt hinné,hogy csak képzelődik.
Közeledett,és szerény mosoly ült ki az arcára. Mintah örömében sírt volna.Damon volt az.
-Amelia,te,te vagy az?-reményteli hangon szólalt meg.
-Menny innen!-förmedtem  rá.
-Miért? Haragszol amiért nem értem oda,igaz? Mi, mi azt hittük,hogy meghaltál.Annyira sajnálom Amelia.
Rengeteg halottas házat körbejártam,és a végén értem oda,azt mondták a férfiak,hogy elégedtek.  Hogyan jutottál ki?Annyira örülök,ha nem lenne Mandy,már rég végeztem volna magammal.Nem tudok nélküled élni!
-Nem hallottad? Tűnj innen!-már sírtam.
-Haragszol?
-Nem rád!
-Mi a baj Am? Gyere haza viszlek.-megakart ölelni,de én ellöktem magamtól.
-Jobb ha elmész!
Nem szólt,boldog volt,amiért nem haltam meg,és szomorú volt,amiért ilyen vagyok.
-Miért csinálod ezt velem? Nem szeretsz már? Annyira féltettelek,mindennap minden percében arra gondoltam,hogy én öltelek meg,hagytam,hogy azok az emberek kínok közt megöljenek. 
Leguggolt  hozzám,és átölelt,olyan lágyan,melegen,de  eszembe jutott  az,amikor átölelt az a szemét,és leakarta húzni a ruhámat.
Elhúzódtam.
-Vagy velem jössz Amelia,vagy veled maradok itt, e sivár körülmények közt.
Nem szóltam,nem tudtam megszólalni. Leült mellém,elegáns ruhájában.
-Miért csinálod ezt?-csak ennyit tudtam végül kibökni.
-Mert szeretlek.
-Nem hagyhatom,hogy te is miattam szenvedj,tudod mit? Menjünk a lakásotokba,senki mással nem szeretnék találkozni,érted?
-Értem.-próbáltam felállni,de nem ment.Damon kapott fel,érintése szinte fájt.
-Tegyél le,tegyél le!-ordítottam,bár a torkom  rettenetesen fájt.
-Miért?Mi baj? Hiszen nem tudsz  menni.Mikor ettél utoljára?
-Nem rég.-hazudtam.
Letett.Lábaim elhagytak,és elestem. Damon felkapott.Nem ellenkeztem,de érintése még mindig égette bőrömet.
Megkereste,leparkolt  autóját,és felvitt a lakásba. Letett a kanapéra,és gondosan betakargatott,bár nem tudom miért,hiszen a vámpírok nem fáznak.
-Át kellene öltöznöd,van itt pár női ruha.
Elindult a szekrény felé,és előkapott egy fekete szabadidő nadrágot,hozzá egy fekete pólót.
-Gyere segítek lefürödni!
-Nem. Majd egyedül.
Felemelt,és a ruhákkal együtt letett a fürdőbe.
Lehúzta a ruhám cipzárját,segíteni akart.Leakarta venni rólam.
-Ne érj hozzám!-ordítottam,és morogtam.
-De,segíteni szeretnék.
-Ne érj hozzám,ne érj hozzám!-most már sírtam.
-Uram isten,mi történt Amelia?-ájultan feküdtem a kövön. Átakart ölelni.
-Engedj el,engedj el!
-Amelia,nem értelek,annyira bánt a fájdalmad,áruld el mi történt! Fáj az,hogy így látlak téged Kedvesem.
Nem tudtam,hogy el mondjam e neki ami történt.
 Hüppögtem.
-Tudod,tudod Natalie vitt ki onnan.-kezdtem,Natalie hallatán fogai össze csikordultak. -És én,én egy sikátorba tévedtem...
-Bántott valaki?-morgott,és ordított. Hangja feszült volt.
-Rám ugrott egy ember férfi. Letépte a ruhámat rólam,levetkőztetett. Bántott engem Damon!-sírtam.
Mélyeket,nagyon mélyeket lélegzett,és össze szűkült a szeme.
-Ki...ki volt az a ...?-alig bírta vissza fogni magát,izmai megfeszültek. -Megölöm  Amelia ,esküszöm,hogy bosszút állok a mocsadékon,csak mutasd meg,hogy ki volt,és rettentő fájdalmak közt fog elpusztulni!
-Én...én megöltem őt Damon! Kiittam az összes vérét,és elégedtem! Nem akartam megölni,de vérzett és nem tudtam megállni,sajnálom! Annyira sajnálom,soha többé nem iszom sem állat vért,sem embert.
-Mi? Még te sajnálod azt a rohadékot?  Ha nem végeztél volna vele,tőlem ezerszer rosszabbat kapott volna,apránként végeztem volna vele......  Micsoda? Nem akarsz vért inni,de akkor meghalsz Amelia! Hát egyáltalán nem érted,hogy mit éreztem,amikor azt  hittem meghaltál?  Innod kell!  Nem hagyhatsz el!
Átakart ölelni,de én visszakoztam.
-Miért félsz?Félsz tőlem? Bennem megbízhatsz Am,én soha sem tenném veled azt,amit az az.......-befejezés kép morgott.
-Megbízom benned,de szégyellem magam....-szégyenlősen ennyi jött ki a számon.
-Nem kell emiatt szégyellned magadat. Viszont tiszteletben tartom,ha nem akarod,hogy megérintselek.
Elgondolkoztam.Amikor Damon megérint, teljesen mást érzek,mint amikor az a férfi tette.
-Damon,Damon megérinthetsz.Félek,és kétségbe vagyok esve.Minden porcikám fáj! Felejtesd el velem könyörgöm!-zokogtam,Damon a karjaiba zárt.
-Amelia! Esküszöm,esküszöm mindenre ami szent nekem,hogy elfogod az utóbbi napokat felejteni!
És esküszöm,hogy soha többé,akaratod  ellenére senki sem érhet hozzád!