25.Fejezet

                                                            Arkangyali nap




-Sajnálom,hogy hagytam ,hogy mindez megtörténjék veled.
-Ugyan,nem a te hibád!-még mindig a fürdőben voltunk. Damon,gyengéden levette rólam az ázott ruhát.
Aztán finoman bele tett a kádba,és meleg vizet engedett.
Kezébe vett egy piros szivacsot,és azzal törölgette piszkos bőrömet.
-Köszönöm.-motyogtam halkan.
-Még is mit?-kérdezte lágy mosollyal.
-Hogy nem hagysz cserben.
-Ugyan Amelia,ez természetes. Szeretlek.
-Én is.
Lemosdatott,majd egy puha törölközőbe csavart,és kivitt a kanapéra.
-Jobb egy kicsit?-lágy hangja simogatta a fülem.
-Egy kicsit.
Megsimogatta a homlokomat.
-Nem vagy éhes?
-Hagyjuk,most ezt.Megmondtam,hogy nem eszem soha többé.
 -Amelia,te választottad ezt az életet,ha egyáltalán életnek lehet ezt nevezni! Te hagytad ,hogy Bree ezt tegye veled! Amandának szüksége van rád!Nem érted?Nekem is szükségem van rád?
Nem tudtam válaszolni. Amióta nem ittam vért,rettentően lefogytam, és gyenge voltam.
-Amelia!Amelia,térj magadhoz!-ezek voltak az utolsó szavak amiket hallottam. Elindultam,egy sötét alagútba.
Ahogy mentem egyre nyugodtabb lettem.
Meglepetésemre Natalie állt az alagút végén.
-Ejnye Amelia! Miért hagyod cserben a családodat? Hát nem fáj neked,hogy szomorúak ? Nézd,nézd csak Damont!-aztán egy buborék felé bökött. Damon az én testemet,ami élettelen volt, szorította magához és zokogott.
Aztán megjelentek ott többen is. Via, Anne,Jasson,Ariana,Daniel,Bree és Mandy Mind annyian a testem felett sírtak,Mandy átölelt,és szólongatott.   Bree,gyorsan kisietett vele,és telefonált Sonia-nak és Ericnek,hogy vigyázzanak rá.
-Mi történt?
-Meghaltál.
Most jöttem rá,hogy mit is tettem. Több hétig nem ittam vért.  Cserben hagytam a családomat.
-Nem lehet! Vigyél vissza oda!
-Azt én már tudom.
-Hazudsz!
-Nem hazudok,nem szokásom.Vagy megmondom nyíltan az igazat,vagy inkább nem mondok semmit. -hangja rettentően nyugodt volt.
-Nekem vissza kell,oda mennem.
-Ha bár,ha jól elgondolkodom,lenne itt egy megoldás.
-Mi az? Ha általa visszatérhetek  a családomhoz,megteszem. De miért segítenél nekem?
-Mert nem vagyok szörnyeteg!  Na és kérnék tőled egy szívességet is cserébe.
-Először mondj el mindent,szépen sorjában!
-Rendben.Nos,te ideiglenesen kapsz egy arkangyal testet,és egy pár hét múlva vissza nyered a vámpíróságodat,és igazi testedet ,mivel innen csak arkangyal ként léphetsz ki. Tedd fel ezt a nyakláncot,és az vissza vonza  a régi énedet.  Mit szólsz? -a kezem felé nyújtott egy fehér medált.
-És miért tennéd csak úgy meg ezt?
-Mert valakinek fel kell nevelnie Amandát is.
-Soha sem lesz ő a tiéd!
-Azt meglátjuk! Ha vissza mész,ha nem ő az enyém lesz.  Na elfogadod az ajánlatom,hogy vissza mész,vagy nem?Nincs sok időm,rengeteg pokoli lélek vár rám. -kacagott,vörös haját meglibbentette.
-Elfogadom.-és mielőtt mondtam volna még egyebet is arról az elméletéről,hogy Mandy az övé lesz,eltűnt.Minden eltűnt.  Újra a lakásban voltam.  Épp egy tükör előtt.  A nőnek a tükörben,kese szőke haja volt,arany színű szeme,és tejfehér bőre.
A medálok,amiket Natalie adott,a nyakamban voltak.
Aztán valaki rám ordított.
-Te meg ki vagy?

-Arkangyal.-ordította valaki más. Az egyik Damon,a másik Jasson volt.
-Ne,várjatok! Amelia vagyok!
-Mi van?-kérdezte Damon hitetlenkedve.
-Natalie vissza küldött,pár nap múlva a medáloknak köszönhetően vissza nyerem a testemet,és vámpíróságomat.
Jasson közelebb lépett,és megvizsgálta a medálokat.
-Igazat mond,ez vámpírcsontból készült,vissza vonza a testet,a vámpír testet.
-Amelia,hát nem haltál meg!-Damon magához szorított. Átöleltem.
Ölelése,gyengéd,és meleg volt.
-Ő ki?-hallottam kintről egy vékonyka hangot.
-Anyukád,csak egyenlőre más testben,de majd rendbe jön.-ez Ariana hangja volt.
-Anya!-és egy  hét évesnek kinéző lány ugrott a karjaimba.
-Mandy?!
-Én vagyok! Annyira szeretlek Anya,azt hittem meghaltál!
-Én is szeretlek Kicsim.
Mindenki végig ölelgetett,és elmondták,hogy mennyire szomorúak voltak.  Én is elmondtam mindent,amit  Natalie mondott,és megnyugtattak,hogy valóban visszanyerem régi külsőmet,és nem maradok arkangyal.
Egyszer csak felemelkedtem a  levegőbe,Jasson mondta,hogy az arkangyalok tudnak repülni,teleportálni, halandókat elkábítani.  Én egyik képességet,sem akartam használni,csak arra vártam,hogy végre újra önmagam lehessek. 
Mandy elképesztő volt. Nagyon szép hosszú,sima haja,zöld szemei és fehér bőre,káprázatos volt. Gyönyörű. És mind ezek felett,kedves ,barátságos arca.
Nehéz megszokni új külsőmet,szép,sőt gyönyörű . Hasonlít rám,szőke haja,és az arcvonásai is.
Damonek elmeséltem,hogy mit tettem Jessicával.Azt mondta felejtsem el,megérdemelte.  Viszont én megsajnáltam,és küldtem neki  a kórházba,egy csodálatosan szép karkötőt.  Biztosan örülni fog neki.  
Daniel végig,nagyon,sőt rendkívül feszült volt.  Végig új testemet bámulta. Aztán Damonnek elege lett,és  rákérdezett.
-Daniel,valami baj van?Miért bámulod Ameliát?
-Én,én ezt a testet ismerem Damon!-és most tűnt fel,hogy mennyire hasonlít az én testem és Danielé.