3. Fejezet

                                           Utolsó két napom a For Seath gimiben


-Ezt is?-emelt fel Via egy piros, tollas  pánt nélküli  jellmezt.
-Jaj,hisz te is tudod,hogy az farsangra kellett.-vissza dobta a szekrényembe.
Rengeteg mindent csomagoltunk,közben nevetgéltünk és lepleztük szomorúságunkat,amiért félévig nem találkozunk. Nem volt kedvünk beszélni,szavak nélkül is megértettük egymást.
El sem tudom képzelni,mit fogok majd csinálni Via nélkül. Annyira feldob  akárhányszor szomorkodom.
Ő képtelen szomorkodni.
-Nem kell mindent ma elpakolnunk,hisz csütörtökön megyek,most pedig hétfő van.
-Nem baj,nem szeretném,ha itthon hagynál valamit.-mondta . Holnap megkapom az iratokat.
Holnapután vissza viszem, azután meg utazom. Még fel sem fogtam a dolgot. Egy idegen családhoz csatlakozom félévre.
Mi van ha nem fognak kedvelni? És ha én nem fogom őket?Egyáltalán haza jöhetek   ha úgy tartja kedvem?A papíron biztosan rajta lesz.
Az este további részében zenét hallgattunk,és élveztük az utolsó "csajos" esténket


                                          *****************************

Reggel amikor  felébredtem,Via már iskolatáskával az ölében ücsörgött a kanapénkon.
Rápillantottam az órára,és már futottam is vissza  szobámba felöltözni.Via hangos nevetésbe tört,az emeletről hallottam.
Mit is vegyek fel?Megláttam a báli ruhámat,amit a sulibálra készíttetettem.A csudába! A bál!
Hiszen nem leszek itt! Pár percbe telt míg felfogtam a dolgot.Aztán időm sem volt tovább siránkozni,amikor harmadszorra is felkiabált Via. Igaza van sietnem kell,mert elkésünk a suliból,gondoltam.
Az autóban be nem állt a szája Via-nak,egyfolytában azt mondogatta,hogy nem is olyan nagy tragédia,az ha kihagyom a bált. Végül is igaza van: csak átadom a Bál Királynője posztot a legnagyobb riválisomnak.
Nem akartam többé erre gondolni.
Amikor beléptünk az iskola ajtaján,mindenki figyelt.Nem tudom,vajon csodát vártak e,vagy csak azt,hogy megrútultam e az ütés miatt.Csalódottak voltak,vagyis az utóbbi feltételezésem a nyerő.
Megpillantottam a felénk igyekvő Erich-et és Sonia -at. Róluk teljesen meg is feledkeztem. Na meg a búcsúzkodásról,ami nem az erősségem.
-Sziasztok!-kiáltott  Erich a maga férfias hangján.
-Sziasztok-szóltam vissza,elcsuklott a hangom.
-Hogy vagy Am?Nem hallottunk felőled semmit.
-Köszönöm jól,egész jól.-hazudtam.A fejem jól van,de a lelkem darabokban.Mélyen a szemébe néztem Sonia-nak . Annyira fogtok hiányozni, sugalltam.
-Hé,skacok-fogtam bele. Lássuk a medvét!-Én holnap után....-de már közbe is szakítottak.
-No csak,Amelia. Azt hittem egy életre kiütöttelek.-vihorászott Jessica.Lehet,hogy csinosabb volt nálam,de nekem legalább a lelkem  ezerszer szebb volt.
-Hát rosszul gondoltad, na szia!-elrántottam Via-t és Sonia-t,remélve,hogy Erich követ minket.
Elmetünk az iskola másik végébe,de még ott is hallottam Jessica nevetését.
-A csudába,hogy nem tud leszállni rólunk.-mérgelődött Sonia.
-Figyeljetek,ott tartottam,amíg Miss Hárpia nem vágott a szavamba,hogy én holnapután elutazom innen félévre.
-Tudjuk-mondták egyszerre- Annyira fogsz hiányozni!-és megöleltek.Annyira jól esett ,hogy szeretnek.De el is szomorított. A szüleim miatt nem aggódtam,velük úgy se nagyon találkozom,és nem is foglalkoznak velem.De ők,ők akiket az igazi családomnak mondhatok.Ők nagyon fognak hiányozni.
Aztán Via hirtelen a táskájából előrántott valamit.Egy fényképező gép volt.
Elmesélte az ötletét,mi szerint megörökíti az utolsó két napom minden percét.
Így is volt.Még a vécébe is követett,de aztán elküldtem.
Ebéd közben ,arról beszélgettünk,hogy vajon hova fogok utazni holnapután.
Sonia Londonra tippelt,Erich Hoolywoodra, Via Párizsra.
Nekem fogalmam sem volt.Itt  New York-ban  úgy szerettem lakni. De most fél évig valahol máshol leszek.
-Hé,aztán nem ám lecserélsz bennünket!
-Ó Erich,miért is tenném?Nálatok jobb barátokat soha sem  szerzek.
-Ezt vegyük bóknak?Mert akkor köszi!-bólogattam. Elnevettük magunkat,bár egész nap nevettünk.Próbálták felejthetetlenné tenni számomra ezt a két napot.Kíváncsi  vagyok ,hogy vajon  holnap is ilyen nyüzsgők lesznek e. Mindenképp emlékezetes lesz számomra  a két nap.
Aztán odalépett hozzánk Miss Hautis.
-Sziasztok!
-Jó napot.
-Amelia,itt vannak  a papírok.Holnap reggelre kérem őket,és számítógépen még az nap estig átküldjük Washingtonba. A Washington állami Tacoma-ba fogsz menni.
-Köszönöm.
Elraktam a papírokat,és Tacoman  járt az eszem.
Gyalog négyesben mentünk haza,aztán megegyeztünk,hogy a környék legdrágább éttermében fogjuk eltölteni az estét.Utána,meg mind a hárman  ott alszanak  nálam. Végül is hasznomra válnak: a papírok miatt meg kell várnom éjjel  apát,és ha ott lesznek kétlem,hogy hagynak majd aludni,
így nem kell félnem,hogy elalszom.
Amikor hazaértem , elővettem a báli ruhámat. Rövid szoknya volt,ezért arra gondoltam,hogy felveszem a vacsorára,úgy is elegáns lesz a hely. A ruha pánt nélküli,felül lila,alatta a tüll fekete.
A hajamt kicsit kócosra fésültem,majd egy csattal az elől álló tincseket hátra fogtam.Illett a ruhához.
Majd egy magassarkú fekete szandált vettem fel.
Egy kis smink,parfüm és már készen is vagyok.
Amint leértem a nappaliba Via már  fényképezett is.
-A mindenit Amelia,csodásan festesz.-Via egy levendula színű,pántos térdig érő szoknyát viselt.
-Te is!
Indultunk ki,és megláttam Sonia-t és Erich-et.
Erich  öltönyt viselt,feketét.Alá egy rózsaszín beütéses ,fehér inget vett fel. Azt vagy össze mosták piros ruhával,ami megfogta,vagy egy kissé  ízlés ficamos divattervező készítette,mert az se rózsaszín,se fehér nem volt.Fekete haját,most nem zselézte fel.
Sonia  hasonló ruhát viselt mint én,csak az övé szürke,selyem volt. Szőke haját laza kontyba fogta, szemén fekete smink virított ami,kék szemét kiemelte.
-Hát,barátaim.Csodásan festünk.-nevettem.
-Ugye,hogy ugye.Ma este miénk a világ.-csengett Via hangja.
-Azám-szólt Sonia.
Elindultunk az autó felé.Angelo kinyitotta az ajtót nekünk, amit soha sem szokott.
Útközben arról fecsegett Via,hogy a hely ahova megyünk milyen fergeteges. Lehet táncolni,persze csak keringőt és társait.
Amikor beléptünk az étterembe,kellemes,lágy zene  szólt.
Amikor Erich szólt a recepciónál,hogy foglaltunk asztal,a recepciós egy aranyszínű asztalhoz vezetett bennünket.
Az étterem csodálatos volt;mindenhol tündökölt az arany szín.
Tizenhét éves voltam,de meseországban éreztem magam.A plafon egy része üvegből volt,meseszép volt.A csillagok csak úgy ragyogtak felettünk.A másik fele,felhő freskó felhőkkel volt tele.
Az étel finom volt,de a szépséges éttermet nem múlta felül.
Amikor haza értünk ,mindenki a táskájából előkapta a hétköznapi ruháját és átöltözött,miután csináltunk pár fényképet átöltöztünk.

                                               *************************

Reggel kis híján összevesztünk azon,hogy ki menjen először a fürdőszobába.Aztán rájöttem,hogy van még az enyémen kívül kettő.
Elosztoztunk.
Via az iskolát is lefényképezte,hogy ne hiányozzon.Akkor jutott eszembe, hogy mindig azt mondtuk a tegnapi és a mai napra,hogy "az utolsó két nap".De hogy az utolsó,hisz fél év és itt vagyok!
-Hiányozni fogtok.Ma  este el kell búcsúznunk.-hüppögtem haza felé menet az iskolából,a három kitartó barátomnak.Hihetetlenül gyorsan eltelt ez a két nap.Olyan jól mulattunk.Tegnap éjjel apuék aláírták a papírt,és jó szórakozást kívántak,majd apu a kezembe nyomott két bankkártyát. Már ezek a negyedikek.Azt hiszik,hogy pénzre  vágyom,pedig csak két szerető szülőre. De rájöttem azt az ő személyükbe soha sem kapom meg.